Az izomstimuláció során a készülék elektromos impulzust küld az izomnak, melynek hatására összehúzódik. Ennek minősége, ereje és hatása főképpen a stimuláció frekvenciájától, időtartamától és intenzitásától (áramerősség) függ. Írásomban az izomstimuláció hátterét próbálom elmagyarázni, hogy érthető legyen miért hatékony és miben tud segíteni. 

Szándékos (akaratlagos) izomösszehúzódás

A harántcsíkolt izmaid akaratlagosan összehúzódásra tudod bírni. A folyamatot az agyad mozgató központjából érkező elektromos impulzus indítja el. Ez az izom „motoros pontjára” érkezik, azaz oda, ahol a mozgató ideg eléri az izomköteget.

Az agyból jövő jel csak a „trigger”, azaz a folyamat elindítója. Maga az izomösszehúzódás azonban egy bonyolult biokémiai folyamat, mely során az izomrost aktin, miosin és titin molekulái elmozdulnak egymáshoz képest és ez hozza létre az izom rövidülését és elernyedését. Ez energiaigényes folyamat, melyet adenozin-trifoszfát (ATP) biztosít. Ez aerob úton (oxigén jelenlétében) vagy anaerob (oxigénhiányos) folyamaton keresztül termelődik a sejtekben. Az energia előállítás alapanyagai a szénhidrátok és zsírok, ezek „elégetése” során keletkezik az ATP.

Az izom felépítése
A harántcsíkolt izmaink felépítése

Elektromos impulzus által kiváltott izomösszehúzódás

Izomstimuláció során az összehúzódást a géptől az adott izom mozgatópontjára leadott elektromos impulzus indítja el.

Az izom számára azonban teljesen mindegy, hogy az agyból vagy egy elektromos készülékből érkező jel váltja ki az összehúzódást! Mindkettő hatására pontosan ugyanaz a válasz jön létre az izomban, az összehúzódás pont ugyanúgy zajlik le, azonos metabolikus folyamatok játszódnak le, azonosan fáradnak. 

Bizonyított, hogy az ismétlődő izomösszehúzódások adaptációt váltanak ki, azaz a rendszeres izommozgás hatására a test izomépítésbe és az izomtulajdonságok optimalizálásába kezd. Mivel az izomstimuláció hatására létrejövő összehúzódás nem különböztethető meg a természetestől, így a hatásuk pontosan azonos.

Az izomműködés szabályozása

Az izmaid teljes egészében agyi szabályozás alatt állnak. A Henneman által leírt elv szerint egy mozdulat elvégzésekor először a kisebb, majd a nagyobb izmok, az izomkötegen belül pedig először a lassú (I. típusú), majd az átmeneti (IIa.), végül -ha a szükséges erő mértéke igényli- akkor a szupergyors (IIb.) rostjaid húzódnak össze.

Kis súly emelgetésével csak az I.es rostjaid tudod “piszkálni”. Ezek azonban nem adnak “tömeget”, csak állóképességet. Ha felnőtt férfiként ötkilós súllyal bicepszezel, akkor egy idő után ezt a gyakorlatot akár ezerszer is végrehajthatod, de a karod körfogata maximum pár millimétert változik.

Az izomtömeget elsősorban a gyors, azon belül is a IIb. (szupererős) rostok adják. Ezek azonban csak akkor vesznek részt az erőkifejtésben, ha a maximális teljesítőképességed 80%-ánál nagyobb erőt kell beleadnod. Ha az előző példához visszatérünk és tegyük fel, hogy 50kg-ot tudsz egy ismétléssel felhúzni a bicepszeddel (max. erő), akkor a bicepsz tömegének jelentős növeléséhez 40kg-nál nagyobb súlyokkal kell dolgoznod.

Az izomműködési méretszabályt akaratlagosan nem tudod átlépni! Az agyi szabályozás nem engedi, hogy például csak a IIb rostjaidat húzd össze. Ezért például a testépítők kis ismétlésszámú, de maximális súllyal végeznek sorozatokat az izom fejlődés érdekében.

Az izomstimulátor közvetlenül az izom motoros pontja ingerelhető, ami lehetővé teszi,  hogy megkerüld az agyi „korlátozást”!

A különböző rostokat eltérő sebességű mozgató neuron látja el. Megfelelő frekvencia tartományú impulzussal tehát nagy súly nélkül is kontrakcióba tudod vonni a IIb rostokat! Hatalmas segítséget jelenthet, ha egy izom ereje, tömege nem fejlődik a kívánt ütemben. Az izomstimulátorral olyan erős kontrakció hozható létre vele, amit akaratlagosan nem lehet létrehozni, épp a szabályozórendszer miatt. Ezt nemcsak én mondom, hanem azok a sportolók is, akiknek az „igazi” izomstimulációt megmutattam.

Alkalmazása nem nélkülözheti az alapismereteket

Sokan azt gondolják, hogy az izomstimuláció egy nagyon egyszerű valami. Rángatja az izmot és majd ettől nagyon erős lesz…Tévednek! Az izomstimulátor nem kőbalta és nem is való azoknak, akik nem képesek értelmezni a különbségeket.

Az izomstimulátor intelligens készülék, ami rengeteg felhasználási lehetőséget biztosít.

Az, hogy milyen hatása lesz a kezelésnek, a kezelőprogram beállításaitól  függ. Nem ugyanaz való lazításra és izomtömeg növelésre! Mindkettőt izomstimulációval érheted el, de másmilyennel.

Olyan ez, mint az evőeszközök. Van kávés, teás, leveses és szedőkanál, húsos, desszertes villa. Kés a sültekhez, steakhez, halhoz, desszerthez. Speciális eszközök rák, kagyló, csiga megbontásához. És még sorolni lehetne. A kanállal nem tudod azt, amit a késsel. És a késsel nem azt, amit a villával! Pedig mindegyik evőeszköz, de mind másra való.

Az izomstimulátor is ilyen, egy igazi „szerszámosláda”. Attól függően, hogy mi a célod, más szerszámot, azaz kezelőprogramot kell elindítanod.

A stimulációs impulzus beállításai függvényében a hatás eltérő lehet. Hogy ennek okát megértsd, pár dolgot meg kell ismerned az izmaid alkotó rostokkal és mozgató idegekkel kapcsolatban.

Az izomrostok típusai

A harántcsíkolt izmaid három izomrost típusból áll. Ennek aránya genetikailag meghatározott és a jelenlegi ismeretek szerint nem alakíthatók át egymásba. Ebből a veled született rost készletből kell kihozni a maximumot edzéssel és stimulációval. Ha sok a lassú rostod, akkor állóképességi sportra vagy alkalmas inkább, míg ha a gyors rostok dominálnak, akkor inkább rövid tartamú és nagy erőt igénylő mozgások a neked valók.

I. típusú rost

  • Ezek az úgynevezett „lassú összehúzódású” vagy egyszerűen csak lassú rostok. A hozzájuk futó mozgató ideg (motoneuron) alacsony vezetési sebességű és alacsony frekvenciájú, azaz 1-50Hz közötti impulzussal lehet stimulálni őket!
  • A lassú rostokat bőséges kapilláris háló veszi körül, ez adja a vörös színüket. Hosszú távú, folyamatos, közepes erőkifejtésre alkalmasak, miközben maguk állítják elő az energiát a működéshez (oxidatív metabolizmus).
  • Az I-es rostok fáradékonysága rendkívül alacsony.
  • Ha ezt a rosttípust stimulálod, akkor azzal az állóképességet javíthatod. Ilyenre lesz szükséged futás, kerékpározás, úszás, sífutás stb. esetén.

II.a típusú rost

  • Nevezik még IIb típusú gyors rostnak vagy átmeneti (intermedier) rostnak is.
  • Az I. és II.b típusú rostok közötti tulajdonságokkal rendelkeznek. A motoneuronjuk sebessége gyorsabb az lassú rostokénál és stimulációjuk közepes frekvencia tartományú (50-70Hz) impulzussal történhet.
  • Az energiát képesek aerob, illetve anaerob módon is előállítani (oxidatív és glikolitikus egyaránt). Megfelelő stimulációval képességeik egyik irányba (lassú vagy szupergyors) „eltolhatók”.
  • A II.a rostok képesek alacsony energiabefektetés mellett gyors és tartós (néhány percen át tartó) összehúzódásra.
  • E rosttípust stimulációjával az erőt és a kitartást növelheted, melyre a néhány percen át, de maximálishoz közeli erőkifejtést igénylő sportokban van szükséged. Például küzdősportok, kajak-kenu, evezés, crossfit, stb.

II.b típusú rost

  • A szupergyors és erős IIb. rostok beidegzése fázisos motoneuronnal történik, ami nagy sebességű, így a kifejezetten gyors impulzusokkal (80-120Hz) stimulálható.
  • A rostok fehérek, ami magas glikogén és glikolitikus enzim tartalmuknak köszönhető.
  • Az összehúzódásuk gyors és erős, de maximum 1 percig tartó, bár rendkívüli erőkifejtésre képesek.
  • E rostok a mitokondriumok szinte teljes hiánya miatt rendkívül fáradékonyak. Működésük során nem tudnak energiát előállítani, így csak annyi ideig képesek működni, amennyire a „raktáraik” elegendők.
  • Ha ezeket a rostokat stimulálod, akkor a maximális erőt, a robbanékonyságot igénylő sportban veszed hasznát. Ilyenek a súlyemelés, 400m-nél rövidebb futószámok, hajítások, ugrószámok, stb.

Mitől függ az izomstimuláció hatása?

Az izomstimulációs impulzusnak három fő tulajdonsága van. Ezek megfelelő beállításával érheted el a legjobb eredményt.

Frekvencia

Megadja a másodpercenkénti impulzusok számát.

Döntően a frekvenciától függ  a stimuláció hatása!

Az előbb említettem, hogy az egyes izomrost típusok beidegzését eltérő sebességű motoneuronok biztosítják. Ennek ismeretében a frekvencia megadásával precízen beállíthatod, hogy a lassú rostokat vagy éppen a gyors rostokat akarod fejleszteni.

Az alacsony frekvenciákkal az állóképességet, a közepessel a kitartó erőt javíthatod, míg a magas frekvenciákkal a robbanékonyságot, illetve az izomtömeget növelheted. Ugyanígy megvan a megfelelő frekvencia-tartomány, amellyel az izom vérkeringését javíthatod vagy éppen az izommerevséget csökkentheted, stb.

  • 1 – 50 Hz – kapillarizáció, vérkeringés javítás, izommerevség oldás (lazítás), állóképességi erő javítás, kollagén termelés serkentés (szépségápolás-ránckezelés)
  • 50 – 70 Hz – kitartó erő
  • 80 – 100 Hz – erőnövelés, maximális erő
  • 100 – 120 Hz – gyorsaság, robbanékonyság, hipertrófia (tömegnövelés)

Alacsony frekvenciák jól elkülöníthető „rángást” hoznak létre az izomban, míg magas frekvenciák esetén ezek a rángások egyetlen erőteljes kontrakcióvá „olvadnak össze” (kicsit olyan, mint amit izomgörcsnél érzel).

Ebből például nyilvánvaló lehet, hogy ha görcsölnek az izmaid, akkor nem magas frekvenciát alkalmazol (mert az tovább növeli a görcskészséget), hanem alacsonyat, ami ellazító hatású lesz.

Impulzus időtartam

Az impulzus időtartam mértékegysége a mikroszekundum (a másodperc milliomod része). A stimulációs szakzsargonban az impulzus tartamot szokás Amplitudó-ként is említeni (bár a technikában az amplitudó a hullám magasságát jelzi, itt azonban az időbeli kiterjedést hívják így).

Azonos áramintenzitás mellett a hosszabb impulzus tartam hatására több izomrost húzódik össze.

Minden izomnak van egy optimális impulzus tartama. A felső végtagiak 150-250 ms, az alsó végtagiak 350-450 ms, a törzsön levők 250-350 ms igényelnek.

Minél több rost van egy izomban, annál hosszabb impulzus idő szükséges az átfogó összehúzódáshoz. Ha az amplitudó túl rövid, az izomrostok csak csekély száma húzódik össze vagy csak magas áramintenzitás hatására, ami meg fájdalmas.

Az intenzitás és impulzus időtartam (amplitudó) helyes aránya segíti az optimális kontrakciót és egyben a kezelés fájdalommentességét.

Intenzitás

Az impulzus intenzitása valójában az impulzus áramerősségét jelenti. A legtöbb készüléken 1-120 mA értékig állítható.

Önmagában egy rövid és magas intenzitású impulzussal is összehúzódást válthatsz ki. A magasabb intenzitás hatására több izomrost húzódik össze, de egyben a magas áramerősség erős fájdalmat okozhat.

A minőségi stimulátorok az áramintenzitás és az impulzus időtartam megfelelő kombinációjával biztosítják, hogy alacsonyabb áramerősség mellett összehúzódjon az izomköteg lehető legtöbb rostja.

A stimulációhoz szükséges intenzitás egyénenként és kezelési célonként változó. Függ az elektródák pozíciójától, a zsírszövet vastagságától, az izzadástól, a kezelt felületen található szőrzettől és egyéb jellemzőktől is.

Ugyanaz az  áramerősség napról-napra eltérő érzést válthat ki. Még kezelésen belül is folyamatosan szabályozni kell az intenzitást az összehúzódás azonos szintjének fenntartása érdekében.

A bemelegítő, állóképesség javító, kapillarizációs, regenerációs (általában alacsony frekvenciás) kezelések során nem kell a fájdalomküszöb fölé menni! Közepes, jól tolerálható, látható rángásokat kiváltó impulzus a megfelelő.

Ezzel szemben az erő, az izomtömeg, a robbanékonyság fejlesztése során érdemes folyamatosan a fájdalomhatárra állítani az impulzus intenzitását. Ez sokkal hatékonyabb és gyorsabb eredményt ad.

Az elektródák elhelyezése

Az elektródák elhelyezése lényeges a hatékony izomstimuláció érdekében. Az izomstimulátor első kipróbálásakor tanácstalannak érezheted magad. De nem kell félned, teljes pontosság hiánya ellenére is használ a kezelés! Az elhelyezéssel kapcsolatos néhány alapelv megértése azonban fontos segítséget nyújt a stimuláció megfelelő használatához. Ha azonban tökéletességre törekszel, akkor vásárolj egy motorpont ceruzát. Ez segít az izom-mozgatóideg pontos találkozási helyének feltérképezésében. Ha ez megvan, akkor már semmi sem akadályozhat a tökéletes kezelésben.

Az egyik elektródát az izom leginkább kidudorodó részére tedd. Ezt aktív elektródának is nevezik, mivel általában egybeesik a motorponttal, ahol a mozgatóideg az izomba érkezik.

A másik, „inaktív” elektróda az izom törzsed felé eső végére kerüljön. Mindkét elektróda az izom húsos részén maradjon! Onnantól, ahol az izom ínban folytatódik, már nem találhatók idegvégződések. Feszítsd meg az izmot, amit kezelni akarsz és tapogasd végig! Állapítsd meg, hogy meddig „puha” és hol megy át ínba. Az elektródákat csak az izmon helyezd el.

A minőségi készülékekhez elektróda elhelyezést bemutató ábrákat mellékelnek. Ha ezt „utánzod”, akkor nagy gond nem lehet. De nyugodtan kísérletezz! Helyezd át az egyik elektródát jobbra-balra, fel-le pár mm-rel és figyeld a hatást. Hamarosan megtapasztalod, melyik a leghatékonyabb pont.

Elektróda pozíciók izomstimulációhoz

[ngg src=”galleries” ids=”2″ sortorder=”6,7,17,16,15,18,3,10,9,26,23,4,2,1,19,20,14,13,12,11,21,8,5,25,24,22″ display=”imagebrowser” display_view=”default” maximum_entity_count=”500″]Az elektródapárt összekötő képzeletbeli vonalnak az izomrostok irányát kell követnie. Ez általában az izom húzási irányával párhuzamos. Ha az elektródákat nem így helyezed fel, hanem keresztben, akkor az izom összerándul és görcsös fájdalmat érezhetsz. Ennek oka, hogy az elektródákból kilépő áram zárt kört képez az izmon és egyszerre több ideget is eltalál.

Igazodj az izomrostok irányához! Ha az áramkör megfelelően zár, az elektromos áram kisebb ellenállásba ütközik. Ez fontos az erős összehúzódás fenntartása érdekében, továbbá a komfortérzeted is javul.

A profi izomstimulátor használók általában az elviselhetőség határáig emelik az áramerősséget, egészen a fájdalomküszöbük alá. A fájdalmat a bőrön áthaladó feszültség váltja ki.

Először egy bemelegítő programot futtass, mert ezt követően magasabb áramerősséggel (intenzívebben kezelhetsz). A bemelegítés serkenti a véráramlást az izmokban, a több vér (folyadék) pedig csökkenti az ellenállást. Az alacsonyabb ellenállás mellett kisebb áramerősség is elegendő a hatáshoz. Ha kisebb a feszültség, akkor a fájdalomérzet is. Azaz bemelegítést követően az alacsonyabb szöveti ellenállás miatt magasabb intenzitást viselsz el és ezzel sokkal hatékonyabb az izomstimuláció!

Ha az izomstimuláció a fentiek figyelembevételével történik, akkor hamar megszereted és élvezheted az sportbeli előnyeit is.

Izomstimulátorok

Néhány olyan készülék, melyekkel a fentiek megvalósíthatók

MyoBravo multifunkciós elektroterápiás készülékMyoBravo 4 csatornás multifunkciós elektroterápiás készülék TENS, EMS, FEs funkciókkal

  • 2-4 csatornás elektroterápiás készülék
  • multifunkciós, sokoldalúan felhasználható
  • TENS | EMS, NMES, FES
  • sport alkalmazások

Premium 400 multifunkciós elektroterápiás készülékPremium 400 4 csatornás multifunkciós elektroterápiás készülék TENS, EMS, MENS, FES funkciókkal

  • Dedikált ülőideg gyulladás kezelési program
  • TENS | EMS, NMES, FES | MENS, MCR | Iontoforezis
  • max. 4 csatorna (8 elektróda)
  • magyar nyelvű menü

Runner Pro multifunkciós elektroterápiás készülékRunner Pro TENS/EMS/MCR készülék 4 csatornás

  • Izomhatékonyság javító programok
  • Sérüléskezelő programok
  • TENS | EMS, NMES, FES | MENS, MCR | Iontoforezis
  • max. 4 csatorna (8 elektróda)
  • magyar nyelvű menü

Olvasd el az izomstimulációval kapcsolatos következő cikkemet: Izomstimulációs edzésprogramok alkalmazása


Mindent egyben a sport-izomstimulátorokról

Mindent egyben a sport-izomstimulátorokról

Iratkozz fel hírlevelünkre, ha szeretnél mindent megtudni arról, hogy az izomstimulátorok mire valók, miben segíthetnek amatőr vagy profi sportolóként számodra!</a

Az Adatvédelmi szabályzatot itt olvashatod el.</a

Kérdezz orvosszakértőnktől!

Hozzászólásod késleltetve, a válasszal együtt jelenik majd meg az oldalon. Adataid védelme érdekében itt NE ADJ MEG személyes információkat –teljes nevet, címet, telefonszámot vagy egyéb érzékeny adatot!