Tüdőlégutaid belső felületét egészséges állapotban is vékony nyákréteg borítja. Arra szolgál, hogy megragadjanak benne a kórokozók és a por is. Ezt persze el kell távolítani onnan. Két módszert alkalmaz a természet, az egyik a köhögés vagy tüsszentés, ami kisöpri a légutakat. A másik a légutak falát borító csillószőr. Úgy képzeld el, hogy rengeteg apró „ostor” csapkod egyirányba és a nyákréteget kifelé tereli. Ez az öntisztulás nagy fontosságú a tüdőd egészségének megőrzésében.

Néhány tüdőbetegségben, így különösen a COPD-ben (krónikus obstruktív bronchitis) több nyák termelődik, mint amit a fenti folyamatok ki tudnak tisztítani, így a váladék felszaporodik. Beszűkíti, vagy akár a légutakat is elzárhatja. Így felszaporodhatnak a kórokozók és gyulladás krónikussá válhat.

A kínzó köhögésed ellenére nem szakad fel semmi. A kilégzésed végén a tüdőlégutak összetapadnak, újbólni felnyitásuk (azaz a belégzés) csak erőltetett légzéssel lehetséges. Megjelenik a nehézlégzés. Ilyenkor a légcseréd romlik, egyre kevesebb oxigénhez jut a tested. Szöveteid oxigénhiánytól szenvednek, ezért rohamosan csökken a fizikai terhelhetőséged. A nyálkahártyáid, ajkad, körmeid lilásan elszíneződnek, mely az oxigénhiány jele. Ilyen állapotban bizony kórházba is kerülhetsz.

Napjainkban ez az állapot a kórházba kerülések egyik leggyakoribb oka és az egyik vezető halálozási ok is.

Itt vásárolhatod meg

Itt vásárolhatod meg

Az AerobiKa OPEP oscillációs légúttisztító készüléket

Aerobika OPEP készülék hatása

Az Aerobika OPEP készülék gyógyszermentes, egyszerű, ám igen hatékony eszköz a légutakban felszaporodó és köhögést okozó váladék „felszaggatására” és kitisztítására!

Amikor kifújod rajta keresztül a levegőt, rezgést hoz létre a mellkasodban. Ez a rezgés nagyon hatékonyan segíteni kezdi a légúttisztító folyamatokat. Szétdarabolja, fellazítja a nyákot.

Ezt már a csillók könnyebben „kisöprik” és a köhögésed eltávolítja.

A kezelés eredménye?

Naponta 2-4 alkalommal végezz 10 perces kezelést.

Ha megszabadulsz a nyáktól, a légutaidban több levegő áramlik, több oxigénhez jutsz. Megszűnik a nehézlégzés és gyorsan javul a fizikai terhelhetőséged és a közérzeted.

Az Aerobika-t használók által küldött visszajelzések többsége ehhez hasonló:
„Két hete használom a készüléket. Nagyon rossz állapotban voltam. Most már takarítok, kutyát sétáltatok. 100%-os nem leszek, hiszen a COPD visszafordíhatatlan betegség, de sokkal jobb állapotba vagyok 2 hét után.” Ez a visszajelzés jól összefoglalja, amit a készülékről gondolok.

Az Aerobika OPEP készülék helyes beállítása

Nézd meg ezt a filmet. Bemutatom az Aerobika OPEP készülék helyes beállítását. Nem kell tartanod tőle, nagyon egyszerű és egyértelmű.

Kérdezz orvosszakértőnktől!

Hozzászólásod késleltetve, a válasszal együtt jelenik majd meg az oldalon. Adataid védelme érdekében itt NE ADJ MEG személyes információkat –teljes nevet, címet, telefonszámot vagy egyéb érzékeny adatot!