Korábbi nyiroködéma cikkeimben nem említettem a nyirokrekonstrukciós műtét lehetőségét. Az orvoslás azonban szüntelenül változik, fejlődik. A mikrosebészet lehetőségeinek bővülésével egyre közelebb kerülünk a nyiroködéma sebészi megoldásához. Mivel nagyon sokakat érdekelhet ez a lehetőség, így a téma szakértőjét, Dr. Mohos Balázs nyirokrekonstrukciós sebészt kértem meg, hogy segítsen tisztán látni a témában.
Dr. Zátrok Zsolt (ZZs): Az elmúlt évtizedekben az volt az orvosi álláspont, hogy a nyiroködéma egy gyógyíthatatlan állapot, és a kezelése csupán a tünetek visszaszorítására vonatkozik. Egyre több hír érkezik azonban a műtéti megoldásokról, így a nyiroködémás betegek is nagy várakozásokkal tekintenek rá. Nem ringatnak-e hiú ábrándokat? Valóban mindenkinek segíteni tud?
Dr. Mohos Balázs (MB): A legfontosabb azt kiemelni, hogy a helyreállító nyiroksebészet bizonyítottan hatásos. A nyiroködémával küzdő betegeknél a nyirokrekonstrukciós műtétek „erős ajánlás” mellett végezhetők. Ez azt jelenti, hogy nagy esetszámú tanulmányok alapján mérlegelték az ilyen jellegű beavatkozások előnyeit és rizikóit, és megállapították, hogy a nyirokrekonstrukciós műtétek egyértelműen hatásosak, és előnyösen befolyásolják a betegséget.
A lymphoedemában szenvedő betegek helyzetét azonban a műtétek technikai megvalósításának szempontjából kicsit távolabbról is érdemes megvizsgálni. Csak Magyarországon a statisztikák szerint több tízezer nyiroködémás beteg van. Egyetlen műtét 5-8 órát is igényelhet, így egy operatőr évente maximum párszáz operációt tud elvégezni. A probléma másik része, hogy az ehhez szükséges eszközök meglehetősen drágák. Ebből is láthatod, hogy a kapacitáshiány jelenti a legnagyobb akadályt.
ZZs: Mivel mindenkit nem lehet megoperálni, így nyilván szükség van a betegek „megválogatására”. Jelenleg milyen szempontok alapján történik eldöntése, hogy ki kerüljön műtétre?
MB: A nyiroködéma elsődleges terápiája a konzervatív, komplex fizikális terápia. Ez egy tüneti kezelésnek mondható, mert a betegség előrehaladását nem állítja meg. A konzervatív kezelés magában foglalja a manuális és gépi lymphdrainage-t, kompressziós kötést, mozgásterápiát és bőrápolást, és mindez a betegek 85-90%-ában javulást eredményez. Azonban ennek eredménytelensége esetén, a betegség előrehaladtával a nyirokrendszer állapota romlik, és betegek életminősége fokozatosan csökken. A nyiroködéma terápiájában a sebészi kezelés második lépésben jön szóba. A nyirokrekonstrukciós műtétekre a betegség folyamatosan romló természete miatt a lehető leghamarabb sor kell keríteni, de előfeltétel az elégtelen eredményű konzervatív ellátás.
ZZs: Milyen vizsgálatok alapján kerül sor a döntésre?
MB: A nyiroksebészeti rekonstrukció fajtájának kiválasztása minden esetben egyénre szabottan történik. A műtéti indikáció és a műtéti típus kiválasztása beteg általános állapotától, alapbetegségétől, életkorától függően, a lymphoedema stádiumának, összetételének, lokalizációjának megfelelően történik. A sebészi tervben a rekonstrukcióra alkalmas nyirokcsomók/nyirokerek megléte vagy hiánya is fontos szerepet játszik. Ezekre kérdésekre az egyszerű fizikális vizsgálat mellett különböző képalkotó módszerek adhatnak választ. Ilyen például a nyirokcsomó-nyirokút scintigraphia, lymphographia, ultrahang, CT és MR vizsgálat. Ezek kiegészíthetők egyéb más vizsgálatokkal és mérésekkel is a műtét effektivitásának fokozása érdekében.
ZZs: A nyiroködémás betegeknél nincs két egyforma eset, de nyilván vannak fő műtét típusok. Mik ezek?
MB: A sebészi kezelés egyrészt a szövetcsökkentő műtéteket jelenti (különböző típusú kimetszések, zsírszívás), másrészt a fiziológiás rekonstrukciós beavatkozásokat. Ez utóbbiak célja a nyirokelfolyás visszaállítása, és lymphoedema progressziójának megfékezése. Ezért azt mondhatjuk, hogy a nyirokelvezetés helyreállítását célzó, modern rekonstrukciós eljárások a betegséget nem csupán kezelik, hanem gyógyítják is. A helyreállító módszerekből több fajta műtét létezik, melyek különbféle elvek szerint vezethetik el az érintett területen található nyirkot.
Ezeknek egy példája, amikor a lymphoedemás régióban összeköttetést készítünk a kis nyirokerek és vénák közt. Ezek az összeköttetések a nyirokelfolyás zavarát okozó helytől távolabb készülnek, így az elzáródás felé áramló nyirok még az elzáródás előtt, azt kikerülve elterelődik a vénák irányába.
ZZs: Miért nem volt eddig ilyen megoldás?
MB: Ezeknek a műtéteknek az elve nem új, és egy részüket korábban is végezték. Az utóbbi években az eddig használt eszközök hatalmas fejlődésen mentek keresztül, illetve új eszközök is megjelentek. Ezáltal a műtéti paletta kiszélesedett és az egyes műtéti típusoknak az effektivitása is megnőtt.
A nyiroksebészeti műtéteket Bécsben tanultam Tzou Professzor által vezetett világszínvonalú mikrosebészeti központban. Itt volt lehetőségem egy Mikrosebészeti Fellowship Programban is részt venni. További szakmai támogatást is onnan kapok, és az ottani módszereket, irányelveket követem.

ZZs: A nyiroksebészet lehetőségei idehaza korlátozottak. Hogyan tovább?
MB: A jövőmet itthon képzelem el, és szeretnék a rekonstrukciós sebészetben elmélyedni. A külföldi tanulmányaimnak és munkámnak rengeteget köszönhetek. A hosszútávú fejlődés érdekében szeretném a külföldi szakmai és baráti kapcsolataimat legalább ilyen formában megőrizni és ápolni. Emiatt az itthoni munkám mellett továbbra is hasonló rendszerességgel tervezek kijárni és a külföldi munkacsoport munkájában részt venni.
ZZs: Mit üzensz a nyirokbetegeknek?
MB:
Azt hangsúlyozni kell, hogy a nyiroködéma ellátásában a hagyományos, konzervatív terápia a legfontosabb és ennek kiegészítéseképp sebészi lehetőségek is szóba jönnek.
A fenntartó kezelést rendszeresen szükséges végezni. Minél jobb állapotot őriznek meg, annál később jelentkeznek a betegség szövődményei és jobb eredmény is érhető el, ha műtétre kerülnek.
Fontos a gyors diagnózis és a korán kezdett kezelés. A betegség előrehaladtával a sebészeti lehetőségek szűkülnek és a helyreállító műtétek hatásossága is csökken.
ZZs: Sok sikert az eljárás itthoni elterjesztésében! Egyben javaslom, hogy minden újabb mérföldkőről számoljunk be az Élethosszig Egészségesen olvasóinak.
MB: Köszönöm és szívesen számolok be a változásokról!
Nyirokrekonstrukciós ambulancia konzultáció
A közelmúltban tértem haza a bécsi tanulmányútról. Jelenleg azon dolgozom, hogy a nyirokrekonstrukciós műtétek a magyar betegek számára is elérhetők legyenek.
Foglaljon konzultációs időpontot
Dr. Mohos Balázs nyiroksebeszet@gmail.com
Kérdezz orvosszakértőnktől!