Terápia és kezelés
Napjainkban a legtöbb orvos a betegségek biokémiai eredetében hisz és ezért a betegségeket gyógyszerrel próbálja kezelni. Milliárdnyi ember kap gyógyszereket naponta, de a regisztrált betegek száma nemhogy csökken, hanem tartósan növekszik. Az a gyanúm, hogy a mindenre gyógyszert koncepció „sántít”. Az élet ugyanis nemcsak egymás mellé rendezett kémiai molekulákból áll!
Ha nem létezne elektromosság, akkor most nem olvashatnád ezt a cikket. Nemcsak azért, mert a számítógéped nem működne, hanem azért mert elektromosság nélkül az agyad sem! Minden mozdulat, gondolat, érzelem elektromos jeleken alapul. Ezek teszik lehetővé és vezérlik, irányítják tested működését is.
Az arcideg (nervus facialis) a VII. agyideg, mely több feladatot is ellát. Egyrészt mozgató idegként fut az arc mimikai izmaihoz és ezzel meghatározza az arckifejezésed. A nyelvhez futó ága az ízérzésért felel (a nyelv első harmadán). A könny és nyálelválasztás működtetésében is részt vesz. Az arcideg bénulás lassan gyógyul, akár egy évet is igénybe vehet. Bár az első 5-10 kezelést általában intézetben kapod, de ez nem elég! Otthon folytatnod kell az elektroterápiát, egészen a gyógyulásig.
Befagyott váll szindróma, orvosi nevén periarthritis humeroscapularis, a váll és a környező lágy szövetek krónikus gyulladásos betegségének súlyos formája. A gyulladt kötőszövetek megvastagodnak, a normális 3-4 mm-ről akár 1-2 cm vastagságúra „növekednek”. Merevvé és kötötté válnak, ami akadályozva az ízület mozgását. Mivel nem tudod mozgatni a karod, így az ízület egyre kötöttebbé és merevebbé válik, egy idő után a lágyrészek hegesedni kezdenek és „befagy a váll”. Ez egy ördögi kör, amiből csak gyulladáscsökkentő kezeléssel lehet kikeveredni.
Nem könnyű eligazodni az elektromos kezelést biztosító készülékek kínálatában. Az elektroterápia nem egyetlen kezelést jelent, hanem eltérő kezelési módokat. Mi alapján lehet eldönteni, hogy mi az, amire szükséged lehet? Ebben segít eligazodni ez az írásom. Megnézheted filmen is (akár felirattal is), némiképp rövidített tartalommal.
Az alagút szindróma napjaink egyik leggyakoribb mozgásszervi betegsége, olyan kórkép, amelyben a test különböző pontjain található anatómiai „alagutakban” futó idegek nyomás alá kerülnek. Ezeket az alagutakat izmok, szalagok és csontok határolják. Amikor ebben a szűk térben gyulladás vagy duzzanat keletkezik, az idegek összenyomódnak, ami különböző tüneteket okoz az érintett területeken.
Ha elolvastad az előző cikkem az otthoni orvostechnikáról, valószínűleg felmerült benned a kérdés: ha ezek az eszközök tényleg ennyire hatékonyak, ha valóban létezik ez az új terápiás lehetőség, akkor miért nem hallottál még róla? Miért nem ajánlotta a háziorvosod, a reumatológusod, a fizioterapeuta? Miért kell erről egy internetes cikkből értesülnöd?
Ez jogos és fontos kérdés. A válasz pedig összetett – és egyáltalán nem arról szól, hogy az orvosok rosszindulatúak lennének vagy szándékosan tartanának vissza információkat. A helyzet ennél sokkal bonyolultabb, és ha megérted a hátteret, nemcsak az orvosodra fogsz másképp tekinteni, de hatékonyabban is tudsz majd együttműködni vele.
A fájdalom a szervezeted jelzése, mellyel figyelmeztet: „valami nincs rendben!”. Bár fájdalomcsillapító módszerek sokasága közül választhatsz, de ne kapkodj! Ha a fájdalom hirtelen keletkezett, nem tudod, mi okozza, akkor bármennyire szenvedsz is ne kezdj csillapításába, hanem azonnal fordulj orvoshoz. Ismeretlen eredetű fájdalom esetén a fájdalomcsillapítók alkalmazása veszélyes lehet, mert elfedhetik az igazi bajt. Először ki kell deríteni a fájdalom okát! Évek óta ismert, krónikus betegség esetén más a helyzet, így a kezelés lehetőségei is.
A mikroáram (MCR) kezelés egy elektroterápiás kezelési mód. Fő felhasználása a fájdalomcsökkentés és az ízületi vagy íngyulladás kezelése. Ezen felül alkalmas még egy sor másra is, ezekről itt olvashatsz. Most azt mutatom meg, mi kell a mikroáramú kezeléshez és hogyan kell végrehajtani.
A facebook oldalam kommentelői, csoportjaim tagjai gyakran említenek különféle gyógyteákat, melyek segítettek egyes tünetek megszüntetésében. Sokféle reakció van erre is, például sokan kifogásolják, hogyha a gyógytea ilyen jó, akkor az orvosuk miért nem javasolja számukra? Tényleg! Mi a magyarázata, hogy az orvosok nem igazán ajánlják a gyógyteákat? Miért a gyógyszereket preferálják a természetes hatóanyagok helyett? Ezt próbálom megfejteni most.
A széklet inkontinencia a széklet tartásának zavara vagy képtelensége, ami a széklet akaratlan szivárgását okozza a végbélből. Nyugaton „bél inkontinenciának” is nevezik. A súlyossága egyénenként eltérő, így a néhány csepp elcsorgásától a kontroll teljes elvesztéséig terjed. Bármi legyen is az oka, a széklet inkontinencia igen kínos lehet. Sokan szégyellik és nem fordulnak orvoshoz, pedig kezeléssel az esetek többsége javítható